Az IGP, vagyis az Indication Géographique Protégée (védett földrajzi jelzés) egy európai elnevezés, amely 1992-ben jött létre. Az IGP 2009-ben váltotta fel a francia "Vins de Pays" (országborok) megnevezést, amelyet 1968-ban hoztak létre. Az országborok célja az volt, hogy értéket adjanak egy adott földrajzi területről származó boroknak (például Côtes-de-Gascogne, Pays-d'Oc, Val-de-Loire stb.). Az IGP-nek, mint az AOC-nak (Appellation d'Origine Contrôlée - eredetmegjelölés) is, meg kell felelnie egy előírásokat tartalmazó cahier des charges-nak (műszaki előírásokat tartalmazó dokumentum), de ez az előírásokat tartalmazó dokumentum nyitottabb és rugalmasabb. Az IGP védi azokat a borokat, amelyeknek legalább az egyik termesztési vagy borászati lépése a jelzéshez kapcsolódó földrajzi területen történik. A földrajzi terület tehát szélesebb. A szőlőtermesztési és a borászati módszerek kevésbé korlátozóak. Az IGP több szabadságot biztosít a borászok számára. Franciaországban 74 IGP bor található, amelyek három típusba sorolhatók: regionális IGP, megyei IGP és kisebb területek IGP. Az IGP borok a francia borászati termelés egyharmadát teszik ki.
Az IGP borok általában kevésbé ismert terroir-okból (termőhelyekből) származnak, mint az AOC borok, de folyamatosan fejlődnek. Egyre több ilyen bor kerül a piacra, és a borrajongók értékelik őket kiváló ár-érték arányuk miatt. Ennek egyik fő oka, hogy a borászok szabadon felfedezhetik az új terroir-okat és szőlőfajtákat - az AOC jelzéssel járó számos korlátozó szabályozás nélkül. Az IGP borokhoz mintegy 300 szőlőfajta engedélyezett.
Az IGP boroknak meg kell felelniük a cahier des charges-ban (műszaki előírásokat tartalmazó dokumentum) foglalt előírásoknak, amelyeket az INAO (Institut National de l'Origine et de la Qualité - Nemzeti Eredet- és Minőségellenőrző Intézet) hagy jóvá. Az IGP alapja lehet a termék hírneve, amely egy adott pillanatban a közönség által erősen elismert, és amelynek kapcsolatban kell lennie egy adott földrajzi eredethez köthető tudással vagy minőséggel.
Az IGP kategória három szintre oszlik a földrajzi sajátosságok alapján: regionális IGP, megyei IGP és kisebb területek IGP. A regionális IGP-k közül a legismertebbek például az IGP Atlantique, IGP Comté Tolosan, IGP Comtés Rhodaniens, IGP Méditerranée, IGP Pays d'Oc és IGP Val de Loire. A megyei IGP-k között számos példa található, mint például az IGP Alpes-de-Haute-Provence, IGP Alpes-Maritimes, IGP Ardèche, IGP Ariège, IGP Aude és IGP Aveyron. A kisebb területek IGP-i között olyan példák találhatóak, mint az IGP Coteaux de l'Ain, IGP Côtes Catalanes, IGP Côtes du Lot, IGP Drôme, IGP Franche-Comté és IGP Gard.
Az IGP megszerzéséhez a borászatnak minden gyártási lépést a jelzéshez kapcsolódó földrajzi területen kell végrehajtania, és az IGP-nek tükröznie kell a termelők tudását és szakértelmét a folyamat minden szakaszában. Az IGP-t nem lehet egyszerűen kérvényezni, hanem a termelés minőségének és eredetének elismerését jelenti, részletes ellenőrzést követően.
Összefoglalva, az IGP egy európai elnevezés, amely a borok minőségének és eredetének védelmét szolgálja. Az IGP boroknak meg kell felelniük egy előírásokat tartalmazó cahier des charges-nak, és lehetővé teszik a borászok számára, hogy szabadabban fedezzék fel új terroir-okat és szőlőfajtákat. Az IGP borok egyre népszerűbbek a borrajongók körében, és jelentős részét képezik a francia borászati termelésnek. Amennyiben igazán jó ár-érték arányú, minőségi bort keresünk, a legnagyobb sikerre ebben a kategóriában számíthatunk.
